Méhpempő

Mire jó a méhpempő?

A dolgozó méhek hormonváladéka. Ezzel a fehérjekoncentrátummal táplálják a kikelt álcákat 3 napig, illetve a méhanyát élete folyamán végig. Ez alapján lesz a méhanya sokszorosan nagyobb a dolgozó méheknél és a méhpempő hatására él jelentősen hosszabb ideig, mint a dolgozó méhek. Ugyancsak a méhpempő hatására tud a méhanya óriási reprodukciós feladatot végrehajtani.

 

A Méhpempő nem finom, tehát ha finomnak érzi az anyagot akkor valami nincs rendjén. A Méhpempő nem édes, inkább savas az íze és kásásnak tűnik, összetétele roppant komplex.

A Méhpempőt nem szabad lenyelni, a nyelv alatt kell tartani addig amíg el nem olvad, amíg felszívódik. Azzal, hogy nem nyeli le hanem hagyja a nyálkahártyákon keresztül felszívódni a Méhpempőt. A méhpempőben lévő hatóanyagok maximális mértékben bekerülnek a szervezetbe. A felszívódás időtartama kb. 5 perc.

Amikor először használ pempőt,előfordul, hogy az első napokban közérzete romlik, fejfájás is jelentkezhet. Ekkor lehetőleg nem szabad a Méhpempő fogyasztását abbahagyni, mivel a kellemetlen időszak legtöbb esetben csak néhány napig tart, majd azt követően gyors és markáns javulás következik be a szervezetben.

A Méhpempő szedése elősegíti:

Szedésekor a szervezet regenerálódik, javul az anyagcsere, a Méhpempő tisztítja a sejteket, tehát fogyasztásakor a szervezet méregtelenítése következik be.

A Méhpempő javítja a szervezet általános állapotát, energiát ad, az agyalapi mirigyre és a mellékvesére gyakorolt hatásának köszönhetően segíthet legyőzni a depressziós állapotot - a Méhpempő sok esetben egy hatékony hangulatjavító -, az idegkimerültség és a fizikai fáradtság esetén már rövid időben belül tapasztaljuk hatásait.

kiegyensúlyozottá tesz, jól tudja védeni a májat, öregedés, kimerültség és stressz esetén is hat.

A szív és keringési panaszokra, gyomor és bélbántalmakra, idegrendszeri problémákra legtöbbször igen jó hatású.

A hosszú életet, egészséget és az állóképességet

Sejtregeneráló és immunerősítő

Segítséget nyújt a stressz és depressziós állapotokban

Meddőség, vetélés vagy impotencia ellen is hatásos.

A Méhpempőt ne fogyasszuk fém kanállal, használjunk fából vagy műanyagból készített eszközt, mivel a Méhpempőben rengeteg természetes sav van.